Kezdőlap

ELŐZŐ MÉRKŐZÉS

NB1 A-csoport rájátszás negyeddöntő 2. mérkőzés

TFSE-MTK – TARR KSC SZEKSZÁRD

75-83

KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS

NB1 A-csoport rájátszás elődöntő 1. mérkőzés

SERCO UNI GYŐR – TARR KSC SZEKSZÁRD

Győr Városi Egyetemi Csarnok
2024.04.20. (szombat) 17:00

Támogatóink

HÍREINK

A legfrissebb hírek a KSC Szekszárd életéből.

UP: Kadett bajnokság alapszakasz 6. forduló

Vasárnap délután a Szekszárd Városi Sportcsarnokban fogadta az U16-os KSC az NKA Pécs B-csapatát. Studer Zsuzsáék az első fordulóbeli idegenbeli győzelem után ezúttal alulmaradtak a baranyaiakkal szemben.

UP: Kenguru bajnokság alapszakasz 2/2. forduló

Szombaton Dombóvárra utazott a KSC U11 A-csapata, ahol az NKA Pécs leány és a házigazdák fiú együttese ellen mérkőzött. Horváth Vivien és Fekete Eszter tanítványai mindkét mérkőzésüket megnyerve csoportgyőztesként térhettek haza.

Szabó Gergő: előbb-utóbb idegenben is nyerünk az Euroligában is

Az Európa-bajnoki selejtezők miatt majd három hétig szünetel a bajnokság, ezzel, a csapat eddigi teljesítményével és a válogatottjaink, valamint légiósaink programjával kapcsolatban Szabó Gergő ügyvezetővel beszélgettünk. A válogatott szünetre úgy érkeztünk meg, hogy...

UP: Junior bajnokság alapszakasz 5. forduló

Csütörtök délután Szegedre utazott a KSC U18-as csapata. Studer Zsuzsáék hiányos összeállításban léptek pályára, és hullámzó mérkőzésen, végül hosszabbítás után alulmaradtak. Javítási lehetőség szerdán hazai pályán a DVTK ellen.

UP: Nagyok Kupája alapszakasz 1. forduló (B-csoport)

A Tolna Megyei Kosárlabda Szövetség idén is megrendezi a Nagyok Kupája megyebajnokságot. A B-csoportban a Baki Sándor és Stierné Jankovics Mária irányította U12-es csapat csütörtök délután a KSC-be tavaly beintegrálódó Bátaszék ellen kezdte meg a küzdelmeket.

UP: Serdülő edzőmeccs az NKA Pécs ellen

A novemberi bajnoki fordulót kihagyó U14-es KSC felkészülési mérkőzéssel igyekszik játékban maradni a következő tétmérkőzésig. Harsányi Mária és Szabóné Kovács Andrea lányai szerda délután az NKA Pécs/A ellen arattak sima győzelmet.

Megvan a második Euroliga-győzelem!

Újabb telt házas mérkőzésen kilenc pontos győzelmet arattunk a görög bajnok Olypmiakosz SFP ellen. A remek hangulatú találkozón Goree Cyesha (19 pont, 13 lepattanó, 4 gólpassz) és Victoria Vivians (19 pont, 5 lepattanó) lett a legponterősebb hazai játékos.

UP: Kenguru bajnokság alapszakasz 2/1. forduló

Az U11-es bajnokság F-csoportjának mérkőzései két részletben kerülnek lebonyolításra. Az első találkozón a Stierné Jankovics Mária vezette KSC B-csapat nagyarányú vereséget szenvedett a GYKSE/B fiú együttesétől. Folytatás jövő hétfőn a Kaposvár ellen.

A görög bajnokot fogadjuk kedden

Az utolsó pillanatig kiélezett mérkőzésen sikerült elvennünk az Euroliga győztes Sopron Basket bajnoki veretlenségét (70-68). Bizton állíthatjuk, hogy aki kilátogatott szombaton a Városi Sportcsarnokba, az egy örök élménnyel lett gazdagabb. Cyesha Goree ismét nagyot...

Következő mérkőzés

NB1 A-csop. II/1. ford.

Győr
2024.04.20. (szo) 17:00

Következő mérkőzés

Előző mérkőzés

NB1 A-csop. I/2. ford.

75-83

Előző mérkőzés

NB1 A-csop.

H. Csap. Gy. V. %
1. DVTK 17 1 97
2. Győr 14 4 89
3. KSC 12 6 83
4. Sopron 12 6 83
5. Pécs 12 6 83
6. TFSE 10 8 78
7. Vasas 6 12 67
8. BEAC 5 13 64
9. BKG 2 16 56
10. CEKK 0 18 50

Európa-kupa K-csop.

H. Csap. Gy. V. %
1. Estudiantes 6 0 100
2. Sassari 3 3 75
3. KSC 3 3 75
4. Chomutov 0 6 50

Támogatói Kártya

Támogatói Kártya

Sió Kupa 2023

Sió Kupa 2023

Drazen Petrovic Elméktorna 2023

Drazen Petrovic Elméktorna 2023

Neked 1%, nekik…