A KSC U16-os csapata az alapszakasz utolsó fordulójában a BEAC-Újbuda KA/B vendége volt. Harsányi Mária és Kovács Andrea tanítványai remek csapatjátékkal tizennégy pontos győzelmet arattak, így 10-4-es mérleggel várhatják a rájátszást.

BEAC-ÚJBUDA KA/B – TARR KSC SZEKSZÁRD 61-75 (8-24, 30-12, 15-20, 8-19)
SZEKSZÁRD: NYÁRI 16/3, HENCSIK 15/3, RÁCZ N. 15/3, KÓFIÁS 11/3, CSAPÓ 4. Csere: KOLLÁR 10, Schiefer 2, Szabó 2, Ogunson-Bonnyai. Edző: Harsányi Mária, Kovács Andrea.

Statisztika

“Kedden Budapesten játszottuk az utolsó alapszakasz mérkőzésünket a BEAC B-csapata ellen. Itthon elég nehezen nyertünk a csupa 2008-as játékosból álló fővárosi együttes ellen. Most is kemény meccset játszottunk, fordulatos találkozó volt, de végül három negyed jobb játékával győztesen hagytuk el a pályát. Az első játékrészben remek védekezéssel és precíz, lendületes támadójátékkal 8-24-es előnyre tettünk szert. Agresszíven védekeztünk, a szerzett labdákból több könnyű kosarat dobtunk. A második negyedben aztán hibát-hibára halmoztunk, sorra adtuk el a labdákat, és a hazaiak folyamatosan dobták a kosarakat. A félidőben már 38-36-ra átvették a vezetést (30-12-re nyerték ezt a játékrészt). Ekkor nálunk mindenki mélyen tudása alatt szerepelt. A harmadik etap kiegyenlített küzdelmet hozott, hol az egyik, hol a másik csapat vezetett pár ponttal. A negyedet mi nyertük öt ponttal (15-20), és hárommal vezettünk az utolsó játékrész előtt (53-56). Aztán az utolsó negyedben megint remek védekezéssel és okos támadójátékkal szép kosarakat dobtunk, és fokozatosan elhúztunk, 8-19-re nyerve a játékrészt. Nagy küzdéssel végül tizennégy pontos győzelmet arattunk. Minden pályára lépő játékos hozzátett a győzelemhez. Csapatként küzdve értük el ezt a sikert, több játékos nyújtott jó teljesítményt a második negyedet kivéve. Gratula lányok!
Így a nyolc csapatos csoportunkban a harmadik helyen végeztünk 10 győzelemmel és 4 vereséggel. A februári folytatásban a másik csoport első négy helyezettjével oda-visszavágós alapon mérkőzünk. Keményen dolgozunk, hogy minél jobb eredményt érjünk el, és bejussunk a nyolcas döntőbe. Hajrá lányok!”

Harsányi Mária