Az U12 bajnokság 6-8. régió harmadik főtábla forduló C-csoportja szombaton Székesfehérváron került megrendezésre. A Stierné Jankovics Mária irányította KSC az első mérkőzésén alulmaradt az ASE-Paksi Harcosok vegyes csapatával szemben, de utána a házigazda DKKA Pandák leány együttese ellen már javítani tudott.

“Szombat délután a hetedik fordulóban az MKOSZ edzőközpont csarnokában játszottunk, ahol az ellenfeleink a Paksi Harcosok vegyes és a hazai DKKA Pandák leány csapatai voltak. Egy győzelemmel és egy vereséggel zártuk a napot. Az első mérkőzésen több gyengébb percünk is volt, amit a fiúk hamar kihasználtak, így ott nem sikerült nyernünk.”

ATOMERŐMŰ SE-PAKSI HARCOSOK U12 – TARR KSC SZEKSZÁRD 66-55 (16-13, 17-7, 19-14, 9-15 – 5-6)
Szekszárd: SZABÓ P. 13, FAJSZI 8, HÄCKL 8, DOSZPOD 6, Dulai 5, Steiner 5, Szabó A. 4, Farkas A. 2, Laki 2, Sarudi 1, Soós 1, Balázs. Edző: Stierné Jankovics Mária.

“Az első negyedben az ötödik percig fej-fej mellett haladtak a csapatok, de nem sikerült tartósan koncentrálni. Sok hibát vétettünk, fault erősen védekeztünk, mert lemaradtunk, és dobás közben szabálytalankodtunk. Támadójátékunkat kapkodás, szervezetlenség és nagyon sok kihagyott ziccer jellemezte. Az az öt játékos, aki a második játékrészben tizenhét pontot engedélyezett az ellenfélnek, az utolsó negyedet 9-15-re megnyerte. Itt kezdtünk ébredezni – kár, hogy már későn. Gratulálunk a paksi csapatnak a győzelemhez!”

DKKA/PANDÁK – TARR KSC SZEKSZÁRD 39-77 (8-20, 8-12, 8-13, 12-30 – 3-2)
Szekszárd: HÄCKL 19, DOSZPOD 18, FAJSZI 13, DULAI 10, SZABÓ P. 8, Soós 4, Laki 3, Steiner 2, Finta, Samu, Sarudi, Szabó A. Edző: Stierné Jankovics Mária.

“Harmadszor csaptunk össze a Pandák csapatával. Az előző alkalommal eléggé megizzasztottak bennünket, ezért kemény csatára készültünk, de ez ezúttal elmaradt. Nem volt különösebb ellenállás, így meglehetősen ponterős játékkal rukkoltak elő lányaink. Védekezésünk itt sem volt teljesen hiba nélküli, ugyanúgy tizenhét faultot szedtünk össze, mint az előző mérkőzésen – ezt még gyakorolnunk kell. Sok szép egyéni teljesítmény született: Doszpod Rebeka, Häckl Lotti és Szabó Panni mellett Fajszi Zselyke és Dulai Nóri játéka is dicséretet érdemel. Gratulálok lányainknak a győzelemhez, és jó felkészülést kívánok a folytatáshoz!”

Stierné Jankovics Mária